01 | Élve vagy halva

Kedves Olvasók! Íme az első rész. 
Lelkesítő hozzászólásokat, akár chatben akár kommentben, de szívesen várom, illetve ha tetszik iratkozzatok fel, és mondjátok el másoknak is a blog létezését.
Facebook csoport, amit nagyon szeretnék hogy aktív legyen: KATT

Ölel és Imád titeket, Allison Reemand.

-Harry-

2012.06.10. Esőre áll az idő itt Angliába. Két nap az amerikai turnéig, addig még pontosan két koncert itt. Szeretek lusta lenni, és ezt a menedzser is elmondja sokszor is. Most is csak a gép előtt ülök és nézegetem a twitter bejegyzéseit. Vannak trágár és szép kifejezések is rólunk, talán a szépek jobban tetszenek, gondolom ők szeretnek minket, a többi meg nem. Reagálni akarok a szidó szövegekre, de nem tehetem, megtiltották nekünk, nem tehetünk így meg olyat amit szívünk szerint megtennénk.
Az ajtóm kicsapódott és Niall rohant be kiabálva és zihálva. Az ágyamra ugrott, ezzel feltúrva a szépen beágyazott részt. Louis futott utána egy csirkével a kezébe.
-Na mi van Niall nem kéred? Nagyon finom-harapott bele.
-Harry vidd ki ezt a vadállatot, kínoz-törölte szemeit a takaróba.
Louist kivezettem majd leültem Niall mellé. Niall nem sírt, inkább röhögött, de mégis szemei nagyon pirosak voltak, biztos kidörzsölte őket.
-Köszönöm Harry, megmentetted az életem-ölelt át a szőke.
-Mi volt ez? Miért volt nála egy csirke?-érdeklődtem.
-Harry tudod a  menedzser, megtiltotta hogy bármi egészségtelent is egyek, meg azt hogy délután 3 óra után bármit is egyek. Most nézz az órára már negyed 4 van. Nem teheti ezt velem Louis.
Elmosolyodtam a kis ír manó hang leejtésein, annyira vicces ahogyan elmeséli, viszont egyáltalán nem vicces, hogy megmondják mit ehetünk. Egy kiabálás lentről, és hallottam ahogyan Zayn és Liam ajtaja csapódik.
-Gyere Niall mennünk kell, tudod fellépésünk van-húztam magammal.
A folyosó tele van a lemezeinkkel, rajongók rajzaival, a könyvespolcok rajongóktól kapott könyvekkel, díjakkal és olyan ajándékok vannak felragasztva amiket szintén rajongóktól kaptunk. Néha megijeszt ez a sok dolog amik itt vannak, sokkal inkább tenném be őket egy sima szobába, mint itt a folyosón. Niall előre futott így én maradtam hátul, én voltam az utolsó aki felvette a cipőjét és ült be a kocsiba. Mögöttem Morgan bezárta az ajtót, és az autó ablakából figyeltem ahogyan bezárta a ház ajtaját, majd beült a kocsiba és már vitt is minket a koncert helyszínre. Az eső szemerkélni kezdett, és Zaynnel versenyezni kezdtünk melyik eső csepp gurul le a leggyorsabban az ablakon. Szurkolás és kiabálás hallatszott a kocsiból amolyan megszokott cselekmény tőlünk.
A motor leállt, mi pedig kiszálltunk a kocsiól. Néhány lány csoport az épület bejárata előtt állt, és várt minket, szívszorító ilyenkor a hátsó bejáraton bemenni. Mindenki megkapta az öltözőjét ahol relaxálni és pihenni tud a koncert előtt, azonban még volt egy hangpróbánk ami körülbelül magába foglalja a koncerten előforduló helyzeteket. Minden betanított lépés, hang, imádom ezt csinálni.  1 óra pihenőt kaptunk, ami alatt vissza mehetünk az öltözőnkbe, és pihenhetünk. Bementem a szobába, és egy mentes vizet bontottam fel. Belekortyoltam, majd az ajtóm kinyílt, és Louis kukucskált be.
-Mit szólnál ha a rajongókhoz kisétálnánk?-mosolygott.
-Meg van tiltva, bajba akarsz kerülni?-nevettem.
-Olyan szomorúak ott kint-kutyafej arcot vágott.
Kiszaladtunk, és amint kiléptünk az ajtón hatalmas sikoltozás és a nevünket kántáltak.  Louis felemelte a kezét, és csititeni kezdte őket.
-Lányok csak csendben kérlek, mindenki kap képet, és autogramot, de csak ha csendbe vagytok-nyugtatta őket.
Néhány lány sírt, van aki az örömtől van aki nem, az okot nem tudjuk, nem publikus. A lányok halkabbak lettek, és egyesével, vagy kettesével jöttek sorba. Nagyon kevés az időnk, ennyi lányra, úgyhogy akik kimaradtak, nekik VIP jegyet adtunk, a koncert utánra oda jöhetnek hozzánk.
-Louis mennünk kell-kiabáltam neki.
-Harry, Harry kérdezhetek??-egy kislány ugrált előttem, leguggoltam hozzá-Larry Stylinson igazi, ugye? Kérlek, mondd el az igazat, nekem ti vagytok a mindenem-mondta.
Louisra néztem aki a lányokkal készítette a képeket, majd újra a kislányra, és bólogattam.
-Louis és én nagyon szeretjük egymást, csak úgy mint Niallt, Zaynt vagy Liamet. Mi testvérek vagyunk, még akkor is ha Louis iránt talán több kötelék fűz-hagytam annyiban.
Megböktem Louis vállát és bementünk a stadionba. A lányoktól  nehéz volt a búcsú, nagyon szeretem őket. A menedzser leszidta a fejünket, háborgott amikor beléptünk, és meglátott minket.  Miért tiltja? Meghalunk vagy mi?
-Idióták vagytok! Felelőtlen hülye kölykök! Megmondtam, ezerszer megmondtam, hogy innen nem mehettek ki! Soha többé ne forduljon ilyen elő, megértettétek? Nem hiszem el, hogy ezt tettétek. Bánthattak is volna! Undorítóak. Látni sem akarlak titeket, csak a színpadon! De most mindketten menjetek be az öltözőtökbe és onnan ne gyertek ki amíg nem szólok!-ordibált velünk.
Minden stáb tag minket nézett, a háttérben a srácok röhögtek kedves menedzserünk kikészülésén. Éreztem ahogyan Louis próbálja vissza fojtani a röhögést kisebb-nagyobb sikerrel. A menedzserünk elviharzott és kitört belőle.
-Eszméletlen volt-vergődött.
-Csessze meg, azt hittem meg fog ölni!-sóhajtottam fel.
-Ti mit csináltatok amiért így kiakadt ez a nő személy?-nevetett Zayn.
-Kimentünk a rajongókhoz, fotókat autogramokat osztogatni, és néhány lánynak jegyet adtunk az első sorba, és hogy a koncert után találkozhasson velünk-mondtam-Úristen ha ez megtudja mit adtunk a lányoknak tényleg kinyír-estem kétségbe.
Bementünk a szobáinkba, és egy-egy biztonsági őr állt az ajtónk elé, Niall elmondásai szerint, ugyanis vele üzenetben beszélgettem. Csodálatos. Szívem ezerrel dobog, megijedtem ettől a nőtől. Néha örülnék ha vissza jönne Mr.Calm. Szigorú volt, ha a próbákról és a fejlődésünkről volt szó, de egyszer sem szabta meg mit és hogyan kéne tennünk.
Néhány percet tölthettem a szobába bezárva, mikor újra meghallottam a hangját. Kezdődik. Itt az idő, kimehetek a színpadra, kiadhatom magamból minden érzésemet, bennem mélyen rejlő tehetséget. Kimentem a szobából, és a fiúk mellé álltam. A színpad felé sétáltunk, közben nevetgéltünk, és énekelgettünk. Niall még evett valami hatalmas csokit, és össze kente az arcát, amin Louis hatalmas poént űzött. A színpad mellett megálltunk, elénekeltük a közös dallamunkat, majd egyesével kirobbantunk a színpadra. A dobok dübörögtek, a közönség ordibált, a gitár hangjai is felcsendültek, hatalmas bulit csaptunk az első 10 másodperc alatt. Élvezem ezt csinálni, és tudom, hogy a rajongók ugyanúgy élvezik ezt az egészet mint ahogyan mi.
A koncertet befejező pillanatban, ahogyan mi már a függönyök mögött voltunk, mindenki zihált, és levegőért kapkodott. Nehéz egy koncert után akár csak 10 percig is levegőt venni, főleg ha szívből énekelsz, olyankor bele adsz minden erőd, fáradt és kimerült leszel a végére, de megéri látni a hálás arcokat a végén. A lányok akiknek ingyen VIP jegyet adtunk hamar megjelentek. Mosolyogva öleltük át őket, míg ők könnyes szemekkel bújtak hozzánk. Nem szeretem ha a lányok miattunk sírnak, mi nem akarjuk őket bántani, nem is fogjuk, ilyenkor mégis olyan érzés mintha megbántottuk volna őket valamivel. A lányok nem igazán akartak minket elengedni, csak öleltek, és szorítottak minket magukhoz, aki engem ölelt különleges volt, alacsony növésű, barna göndörebb hajú és gyönyörű kék szemű lány volt. Apró orra, és tökéletes ajkai voltak. Leírhatnám akár az álom lánynak is. Elengedett és felnézett rám. Szemei csillogtak, soha nem láttam még ilyen szempárt.
-Harry vagyok-mutatkoztam be.
Elnevette magát, gyönyörű a mosolya.
-Igen tudom-mosolygott-Az én nevem Abi, Abigail Houston. Egy közös képet szabadna?-kedvesen kérdezett,magas hangja van, mint egy 12 éves kislánynak, nagyon aranyos.
-Természetesen-vettem ki kezéből a sony eriscon telefonját, és beállítottam az első kamerára-Abi akkor mosolyogj-öleltem át derekát.
Néhányszor nyomtam meg a fényképező gombot, mindegyik képen különféle pozícióban. Leengedtem a kezem, és a képeket nézegettem, elég idióta a fejem rajta, de ahogy ránéztem Abire, ő boldognak tűnt így nem zavart.
-Köszönöm Harry-mosolygott.
Vissza mosolyogtam és magamhoz öleltem, szorosan. Miután elengedtem bele írtam a telefon számom a telefonjába egy indokkal: Meg akarom ismerni,tudni akarom ki ő,megismerni közelről, a legjobb barátja lenni. Megvártam míg a fiúkkal is csinált fényképet, addig én készítettem a többi lánnyal is, néhány fotósorozatot, de egyik sem lett olyan mint Vele. Volt egy másik lány Samantha, neki rövid, egyenes,vörös haja volt, barna szemei voltak, és egy testvér pár Rose és Carla, egyikőjüknek szőke másiknak pedig barna haja volt, de mind két lánynak szép zöld szeme. Louis rám nézett, és vállon vágott.
-Bejön?-nézett érdekesen.
-Gyönyörű lány-súgtam oda.
Louis elmosolyodott, majd oda ment a lányokhoz, két másodperccel később pedig én is követtem. Kérdezgettek minket az életünkről, a barátságunkról, a hírességről és ki nem maradhatott volna Larry Stylinson. Louis átölelt, és büszkén mondta: Létezik. Érezni hangján a szarkazmust és a poént. Néhány percig viccelődtünk, nevetgéltünk, majd a távolból észre vettem egy sötét alak közeledését. Közelebbről rájöttem ez csak a csodálatos menedzserünk. Megijedtem, féltem, és reszketni kezdtem. Louisra néztem, aki szinten megijedt egy pillanat erejéig. A lányok semmit sem értettek ebből az egész helyzetből.
-Fiúk-ért oda hozzánk, fején látszott ahogyan az erek dagadtak-Mennünk kell, elfáradtatok, pihennetek kell-álcázva mosolygott.
-Nem, nem vagyunk még fáradtak nagyon is jól megvagyunk, ugye?-mosolygott Louis miközben Samanthára pillantott.
A menedzser arcáról a mosoly lehervadt, és hirtelen idegesbe váltott, még mindig normális hang súllyal.
-Ez esetben szeretnélek titeket kedves rajongók megkérni arra, hogy hagyjátok el az épületet, ugyanis a fiúknak pihenésre van szükségük a holnap reggeli interjú miatt-kezeit összekulcsolta miközben higgadtan beszélt.
-Az interjú délben kezdődik-szólalt fel Niall.
-Azt mondtam pihennetek kell!-felemelte a hangját.
Lányokra pillantva megijedtek a hangtól, majd gyorsan a kijárat felé mentek. Szívem szakadt meg, ahogyan láttam Abi riadt arcát, és ahogyan siet kifelé.Féltem mi vár ránk az elkövetkező néhány másodpercben, percben, órában.